2016. április 25., hétfő

Rólad

(Váratlanul előkerülnek versek. Aztán keresni kezdem őket. Így akadt a szemem elé ez is, amit rólad-neked írtam egyszer, régen, az ősidőkben, Lackó. Nem akarok sírni.)


Nézlek, mert jólesik.
Hozzád érek - hátha nem is vagy.
Csak addig létezel, amíg látlak.
Lehet, hogy én találtalak ki
Magamnak.
Mert szükségem van rád.

Szeretem a szempilládat.
Izgő-mozgó selyemhernyó
Levélszélen.
Tavaszi hullámok a tó
Vizén.
Szél lengette fűszálak.
Régi, kedves kerítés.
Szemfátyol.
A tiéd.

Mindig hirtelen alszol el.
Mélyről jövő lélegzet a
Fogaid között.
Néha meg-megrándulsz.
Mit álmodsz olyankor?
Szaladsz? Szaladnál?
Légy szállt az orrodra?
Vagy csak ideges vagy?

Jó melletted ébredni.
Elaludni is.
De reggel jobb, ha velem
vagy.
Napfényesen kezdődik
a nap.
Ha rád gondolok később,
mosolygok.

Néha féltékeny vagyok.
Az emlékeidre.
Hogy ő jobb volt.
Hogy én nem vagyok
elég jó.
Hogy őt akarod
még mindig.

Károsan hat rám a
gondolkodás.

Milyen leszel
nagypapa korodban?
Ülsz egy hintaszékben,
kezedben könyv.
Orrodra csúszott szemüveg
- csak olvasáshoz! -,
bolondosan őszülő szakáll.
Melletted pohár bor,
körülötted halk zene.
Hogy néha felébredj
legalább.
A lapozás miatt.
Térdeden takaró
- ne fázzon -,
folyton lecsúszik.
Rosszallón nézel a
cserépkályhára.
Nincs elég meleg.
Szerinted.
Teaillat. Bojtorján.
Már megszoktad.
Mézzel.
Csak.
Az unokák is
szeretik.
Miattad.
Mert téged is
Szeretnek.


Mint én.

(1992.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése