Amikor már azt hiszed, hogy kezdesz sínre kerülni, látod, hogy merre mész és reméled, hogy oda is érsz, biztos, hogy jön valaki, aki beletojik a terveidbe...
Nem akarok én sokat, de tényleg, se lottó ötöst (bár egy kis tőkeerősítés jól jönne), se kacsalábonforgó palotát (elég, ha a házat rendben tudom tartani), de azért egy normális párkapcsolatot nem bántam volna. Meg, ha úgy zárul az év - és kezdődik az új -, hogy van egy.
Volt. Van. Hogy normális-e, azt nem hiszem. Még mindig hárman vagyunk benne - a pasim bántalmazó kapcsolatból jött, még nem gyógyult ki belőle és az exe nehezen fogja fel, hogy már nincs mit keresnie nála. Eleve kétségeim voltak, hogy nem kellene-e Bének előbb meggyógyulnia, csak aztán beleugrani egy új kapcsolatba, de azt mondta, neki segít, ha van mellette valaki. Csak éppen az én idegeimet is cincálja az ex a viselkedésével, és mivel volt már szerencsém ehhez a típushoz és ismerem jól, nem akarnék sokáig még csak a virtuális közelében lenni se.
Sajnálom Bét, nagyon kedvelem - nem, szerelemről szó sincs (egyelőre és ha rajtam múlik, sose lesz, mondjuk, senkivel) -, és igyekszem mindent megtenni, hogy jobban érezze magát és gyógyuljon. De nem tudok helyette gyógyulni és nem akarok én is tönkremenni ebben a kapcsolatban. Szakemberre lenne szüksége - egy nárcisztikus (igazi, nem divat-) kapcsolatból nem fog egyedül meggyógyulni. De ellenkezik, bízik magában, csakhogy látom, hogy nem fog menni.
Ráadásul itt a betegsége is, aminek a létét makacsul igyekszik tagadni: nem is az, csak hasonló...
Itt ülök kétségek között, egy év kezdetén, amiről azt reméltem, hogy végre könnyebb és vidámabb lesz, mint a tavalyi volt. Próbálom elhitetni magammal, hogy nem vagyok görény, ha azt mondom Bének, hogy nekem így nem kell ez a kapcsolat. Hogy igenis elvárhatom tőle, hogy ha velem akar maradni, akkor menjen terápiába, kérjen segítséget és vizsgáltassa ki magát egy rendes orvossal (a kórházi a lehető legrövidebben intézi el, se infók, se alternatív módszerek, se biztatás), hogy én is megtudjam, mire számíthatok hosszú távon, ha vele maradok. Hogy eldönthessem, vállalom-e, amire számíthatok.
Addigra talán az is kiderül, hogy szeretem-e annyira, fontos-e nekem annyira, hogy vállaljam, bármi jön is. Vagy csak a gondoskodó, "majd én megoldom"-énem munkál bennem, amikor segíteni akarok neki...
És remélem, hogy mindeközben nem esek szét...
