2021. április 11., vasárnap

Időmenedzsment

Valaha, boldogult főiskolás koromban tanultunk ilyesmit. Hogyan tervezzük meg az időnket, hogy mindenre jusson? Vagy legalább, hogy minél többet hozhassuk ki egy napból. 

Volt idő, amikor alkalmaztam is a tanultakat. De aztán folyton közbejött ez meg az, és borult az egész terv. Vagy ez maradt ki belőle, vagy az, vagy mást kellett beiktatni. Így aztán szép lassan abba is hagytam az egészet.

Mostanában akadt a kezembe a füzet, amiben annak idején a napi beosztásomat vezettem, és karonöltve ezzel a könyvvel, amit épp most olvasok (néhány másik mellett), és arra gondoltam, újra alkalmaznom kéne a módszert. Azt ugyan nem hiszem, hogy pontos napi menetrendet állítok össze - valószínűleg úgyis folyton közbejönne valami -, de kicsit jobban odafigyelhetnék arra, hogy mivel töltöm azt a pár órát, amikor nem kell dolgoznom.

Első lépésként - amit már néhány napja bevezettem - csökkentettem az aktivitásom a F.bookon. Kiléptem egy csomó csoportból, visszavontam a követést egy rakás oldalon. Ennyivel is kevesebb lesz az olvasnivaló, és talán kevésbé ragadok ott, ha belépek utánanézni valaminek. Nagyobb aktivitást - ami nem megosztást jelent - úgyis már rég az Instán mutatok, ahová amúgy se megyek fel minden nap.

Több időt akarok tölteni olvasással, kertészkedéssel, pilatesszel vagy jógával (mikor melyikhez lesz kedvem), napi sétával, és talán az íráshoz is visszatalálok végre. Van két aktuális pályázat, amire mindenféle ötletek körvonalazódnak a fejemben. Csak neki kéne veselkednem és megírni őket. 

Majd mesélek, hogy haladok ezzel az időbigyós projekttel...

2021. április 5., hétfő

Erdőben-berdőben

Csend. Madárdal. Virágtenger. Locs-pocs. Egyedüllét. Feltöltődés.

Ma nem egyedül. Mert néha a barátnőm is jönne velem. Hogy beszélgethessünk, ha már nem lehet leülni egy kávézó teraszára, kapucsínó-kávé-sör mellé. Elvittem a kedvenc erdőmbe.

Ritkán jár arra más ember rajtam kívül, csak egyszer volt, hogy idegenekkel találkoztam a patak partján. Nem zavar senki. Csak bandukolok, néha lehajolok egy keltikéhez, hogy közelebbről is beszívjam az illatát vagy lefotózzam. Megölelek egy fát - energiát ide! -, nézem, ahogy két őz átugrik előttem a domboldalba. Kerülgetem a vaddisznók túrta gödröket, pocsolyákat. Próbálok nem elsüllyedni a zsombékosban - van arra vizenyős terület is elég! Élvezem a nyugalmat.

Ebbe engedtem be ma Anikót. Sétáltunk, beszélgettünk, hallgattunk. Napoztunk. Sajnálkozva néztük a patak mellett heverő két kisborjú holttestét. Hogy kerültek oda, mi történt velük, rejtély. Talán a közeli tehenészetből szöktek meg. 

A kiserdőben rendületlenül figyel és véd az erdő szelleme -furcsa is lenne, ha menne valahová, hiszen fából faragott szobor a szentem. Kedves alkotás. Arrafelé is elmegyek néha. 

Reménykedem, hogy nem jönnek vissza a reggeli fagyok, ha meg mégis, nem maradnak sokáig. Rá kellene szoknom, hogy reggel megyek járni egyet, meló előtt. Mert a déli sétára mostanában valahogy nem jut időm, pedig volt olyan időszak, amikor be tudtam iktatni a home office-ba. Csak - nem szeretek korán kelni. De a szükség törvényt bont, ahogy mondani szokás.

Itt a tavasz, végre, végre, talán még a depimre is jó hatással lesz...