Megint november van, és három év után újra belevágtam a NaNóba. Van az a tervem, aminek már kétszer nekiálltam, de nem jutottam vele dűlőre. Valahogy nem tetszett egyik változat se. Most újra elővettem, hogy egy harmadik variációban végre megírjam. Az első változatát. A harmadiknak. Na, mindegy, értitek, mit akarok mondani.
Nem haladok úgy, ahogy kellene, ha ezzel a tempóval folytatom, nem lesz meg harmincadikára az 50k. De valahogy nem is érdekel. Sokkal fontosabb, hogy rendszerességre szoktassam magam, minden nap ide üljek a gép elé és írjak. Ha 500 szót, akkor annyit, ha ötezret, akkor ötezret. Aztán lesz, ami lesz.
És kaptam egy kis plusz biztatást is: tegnap, az utolsó műv.terápián megdicsérték a mesémet. Többen is. Tetszett nekik. Azt mondták, tudok írni. Jól (ezt még a foglalkozásvezető mondta a múltkor). Olyan jólesett! A megerősítés mindig jól jön, főleg, ha az embernek olyan kevés önbizalma van, mint nekem. Az a minek írjak, úgyse érdekel senkit-típusú. De már ez se számít. Ha senki se fogja elolvasni. Ezzel a sztorival magamnak tartozom. Meg még valakinek, de ő már sose fogja elolvasni...
Úgyhogy billentyűzetre fel, és kattogjunk! Vagy legalább én.
Igen jó hírt kaptam: az írásomat beválogatták a "Kedves" című, még idén megjelenő kötetbe! Nagyon jó érzés, hogy legalább néha nem írok hiába.
Amennyire a kiadó köteteit ismerem, ez is színvonalas munka lesz. Büszke lehetek, hogy szerepelek benne.
És megint suttog a fülembe a kis manó, mondogatva, hogy "írj! Írj!". Szót kéne fogadnom. De tényleg...
Milyen jó cím lehetne ez egy novelláskötethez! Nem? De.
Mióta L. elment, valahogy nem igazán érzek késztetést az írásra. Néha jön egy-egy ötlet, amit azonnal meg kell írnom, aztán elolvassa az, akinek szántam, és megy a fiókba (nincs is fiókom). Szóval, nem írok.
Csak fejben. Ötletelek. Mondogatom, hogy majd ekkor, majd akkor, majd erről, majd arról. Néha megtetszik egy pályázat, aztán el is felejtem. Másféle feladatok találnak meg az utóbbi években.
Talán ezért is hanyagoltam el ezt a blogot. Ki tudja, most, hogy jön az ősz meg a hosszú, téli esték, újra bekuckózok kedvenc fotelembe, és írok. Vagy csak alszom, mert igen-igen lusta tudok lenni.
