2021. június 9., szerda

Válaszúton

Van, akinek nincs, van, aki nem talál, én meg válogathatok. Munkahelyek között. Egy-két héten belül kiderül, hogy melyik lesz a befutó. Az egyikre már járok, most csak besegíteni, de már várják, hogy menjek mindennap. De valahogy nem akarok... Megszoktam a home office-t, nekem nagyon bejött. Gondolom, a többi introvertáltnak is. 

Biztos ezért (is) tetszik jobban a másik lehetőség. Nem kellene mindennap ott ülni, és ha úgy adódik, dolgozhatok itthonról is. Maradna mellette időm tanulni. Ha már egyszer elhatároztam, hogy befejezem a sulit és levizsgázok végre, még idén. 

Egy másik dologban már döntöttem - kénytelen voltam. Nem akartam beoltatni magam, nincs ebben semmi oltásellenesség, egyszerűen nem vagyok biztos benne, hogy hosszútávon se lesz belőle semmi bajom. Még nagyon új, még alig ismerik a mellékhatásait (valami biztos van, akkor is, ha csak a többi mellékhatásairól lehet olvasni), és jobban szerettem volna várni, legalább őszig, amikor már jobban látszik, hogy mire számíthatunk. 

De a múltkori túrán nem mehettem be a múzeumba, mert nem volt vakcinaigazolványom, és a múlt hét elejére az is kiderült, hogy folytatódik a kvíz, végre, de oda is csak oltottak mehetnek. Maradjak ki abból is? Hát nem. Úgyhogy felfújtam magam, regisztráltam, és három napon belül be is oltottak. Pfizerrel. A másodikat majd július elején kapom. Úgyhogy ezt letudtam. 

Nem tudom, mi lesz, ha a covid "belesimul" az életünkbe. Ha olyan lesz, mint az influenza. Ha lesz valaha olyan. Nem tudom, ki tudjuk-e pihenni magunkat valaha, mikor jutok el oda, hogy nem érzek állandő fáradtságot. Mikor tudok mással is foglalkozni a meló mellett. El vagyok maradva a túrabloggal is - majdnem minden hétvégén mentem valamerre, de arra már nincs energiám, hogy blogoljak is róluk. Pedig elkezdtem...

Olyan jó lenne kicsit kivonulni a világból! Megint elmenni valamerre egyedül, erdőbe, ritkán járt ösvényeket taposni. De idén nyáron erre nem futja, teraszt építünk... Mondjuk, ennek örülök. Végre lesz egy rendes teraszunk, amin nem billeg az asztal, a szék lába nem süpped bele a földbe, és olvasgatás közben nem futkosnak hangyák a lábamon.

Vannak azért jó hírek is, aminek örülhetek. Ugyebár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése