Öregapám, a csősz

- Nédd e, kislányom, öregapád van ezen a képen. A pernahajder kimenekűt a mezőre, a csőszgunyhóba, csak ne kelljen hallgatnia a zsémbeskedésemet. Mer’ neki zsébmeskedés vót, amikor az ivás miatt pörűtem vele. Tudod, kislányom, még a büszkeségemet is a sutba dobtam egyszer miatta!

A legnagyobb dologidő vót, nyáron, ű meg a kocsmába ment a barátjáho’, mer’ az ivás fontosabb vót, mint a munka. Én meg csak vártam, vártam, míg rám nem esteledett, aztán meguntam és elmentem a kocsmába. El én, ne nézz így rám, mint a többi asszony, akik kinn pletyká’tak a kapuba. Nem érdekűt engem akkor má’, hogy ki mit gondol, csak azt akartam, hogy öregapád hazagyüjjön. De hiába könyörögtem neki, csak nem gyütt. Nevetett rám a huncut nézésivel, tudod, milyen az, és azt mondta, ahogy szokta mindig:

- Te édes, nem vagyok én részeg!

Én meg fogtam magam, leűtem a kocsma lépcsőjire, és ott vártam. Hallottam, hogy sugdosnak a hátam mögött, de nem törődtem vele. Addig nem mozdútam, míg öregapád ki nem gyütt és fő nem ült a biciglijére. Akkor hazagyüttem én is.

Na, azután esett meg, hogy összepakúta a kislábost, a fazekat, meg a Bodrit, és kimentek a csőszgunyhóba. Azt má’ régebben átalakította, hogy hidegebb időbe is kinn maradhasson csőszködni, mer’ akkor többet fizetett a téesz. Meg úgyis szeretett ott kinn. A csirkéket is ott nevelte, amikor meg hazagyütt, hozta a maradékot, amit nem evett meg a hosszi nyári meg őszi hetek alatt.

A Bodri jó kutya vót, megvédett az mindent, embert, állatot, de a csirkehúst az is nagyon szerette. Azér’ vót madzagra kötve, hogy ne szaladgáhasson mindég a tyúkok után, látod.

Hogy mikor gyütt vissza öregapád? Hát rá pár hétre, amikor vadászás közbe kificamította a bokáját és úgy megdagadt neki, hogy nem tudta lehúzni a csizmáját. Fél napig tartott, míg hazaért, annyira sántított. A botjára támaszkodott, úgy bicegett át az erdőn meg a mezőn, a Bodri meg szaladt előre, azt kiabált, mint a veszett fene. Na, akkor kibékűtünk. Többet nem ment el ollan hosszi időre az öregapád csőszködni.

Én meg cipelhettem haza a sok edényt meg csirkeketrecet, apádékkal. Van ám róluk is valahol egy fényképem ennyi idős korukbó, mint most te vagy, hová is tűnt… Majd mesélek róluk is, csak most inkább aludjál.

(A kép forrása: www.fortepan.hu)

(Készült a Fortepan-mesék I. pályázatára)