Omikron

Én is átestem rajta. Két éve tart a járvány, eddig megúsztam, most viszont, két oltás után (igaz, már elmúltak félévesek) csak elkaptam az omikront. És még örülhetek neki, hogy ezt.

Január végén két napos túrán voltam, a következő hét közepén jöttek a megfázásos tünetek. Gondoltam, most jött ki rajtam a szélfúttaság, merthogy helyenként olyan viharos és hideg szél fújt a Vértesben, hogy a kabát se védett meg tőle egészen. Máskor is volt már ilyen, nem aggódtam. 

De mivel azon a pénteken és a szombaton is leginkább csak az ágyat nyomtam, köhögtem és az orromat törölgettem meg próbáltam kitalálni, mitől szédülök, a következő héten inkább végig home office-ban maradtam, biztos, ami biztos. Mivel pedig a Nagy is leesett a lábáról péntekre, kértünk hivatalos covid-tesztet a körzetitől. 

Egy hete, szombaton jöttek ki a mentősök, és azon nyomban, az utcán ácsorogva le is teszteltek mind a kettőnket. A Nagy gyorstesztje rögtön pozitív lett, az enyém negatív, de vettek még egy mintát PCR-hoz. Másnap megjött az eredmény: pozitív. Még egy hét - immár nem önkéntes - karantén. Ráadásul a Kis Huligánnak is, mert neki nincs oltása, hiába nem volt tünete. (Nem sírt a munkahelye után, mit ne mondjak...)

Szóval, ezen a héten itthonról dolgoztam végig. Nem is kellett táppénz, minek, home office... A kedd délelőtt volt a legrosszabb, hihetelenül brutális, ki tudja, honnan jött gyomorfájdalommal, utána hányással. Attól legalább megkönnyebbültem. Döglöttem egész délután, másnapra már semmi bajom nem volt (mármint a többi tüneten kívül).

Azon már csak somolyogtam, hogy a doki bemondásra elhitte, hogy meggyógyultunk - kis köhécselés, szipákolás maradt, de az már nem érdekel senkit. Letelt a karantén, mehetünk, ahová akarunk. Gyógyultnak lettünk nyilvánítva, újabb teszt nem kell. Ilyen időket élünk. Még jó, hogy a körzetivel emilben lehet értekezni...

És legalább a harmadik oltástól megmenekültünk. Azt hiszem, nem is fogom "felvenni", minek...

Süt a nap, gyönyörű, félig téli (csak 3 fok van!), félig tavaszi (virágzik a téli jázmin meg a pipitér) idő van, délután elmegyünk kutyázni a menhelyre. Zserbó elpusztult...

Válaszúton

Van, akinek nincs, van, aki nem talál, én meg válogathatok. Munkahelyek között. Egy-két héten belül kiderül, hogy melyik lesz a befutó. Az egyikre már járok, most csak besegíteni, de már várják, hogy menjek mindennap. De valahogy nem akarok... Megszoktam a home office-t, nekem nagyon bejött. Gondolom, a többi introvertáltnak is. 

Biztos ezért (is) tetszik jobban a másik lehetőség. Nem kellene mindennap ott ülni, és ha úgy adódik, dolgozhatok itthonról is. Maradna mellette időm tanulni. Ha már egyszer elhatároztam, hogy befejezem a sulit és levizsgázok végre, még idén. 

Egy másik dologban már döntöttem - kénytelen voltam. Nem akartam beoltatni magam, nincs ebben semmi oltásellenesség, egyszerűen nem vagyok biztos benne, hogy hosszútávon se lesz belőle semmi bajom. Még nagyon új, még alig ismerik a mellékhatásait (valami biztos van, akkor is, ha csak a többi mellékhatásairól lehet olvasni), és jobban szerettem volna várni, legalább őszig, amikor már jobban látszik, hogy mire számíthatunk. 

De a múltkori túrán nem mehettem be a múzeumba, mert nem volt vakcinaigazolványom, és a múlt hét elejére az is kiderült, hogy folytatódik a kvíz, végre, de oda is csak oltottak mehetnek. Maradjak ki abból is? Hát nem. Úgyhogy felfújtam magam, regisztráltam, és három napon belül be is oltottak. Pfizerrel. A másodikat majd július elején kapom. Úgyhogy ezt letudtam. 

Nem tudom, mi lesz, ha a covid "belesimul" az életünkbe. Ha olyan lesz, mint az influenza. Ha lesz valaha olyan. Nem tudom, ki tudjuk-e pihenni magunkat valaha, mikor jutok el oda, hogy nem érzek állandő fáradtságot. Mikor tudok mással is foglalkozni a meló mellett. El vagyok maradva a túrabloggal is - majdnem minden hétvégén mentem valamerre, de arra már nincs energiám, hogy blogoljak is róluk. Pedig elkezdtem...

Olyan jó lenne kicsit kivonulni a világból! Megint elmenni valamerre egyedül, erdőbe, ritkán járt ösvényeket taposni. De idén nyáron erre nem futja, teraszt építünk... Mondjuk, ennek örülök. Végre lesz egy rendes teraszunk, amin nem billeg az asztal, a szék lába nem süpped bele a földbe, és olvasgatás közben nem futkosnak hangyák a lábamon.

Vannak azért jó hírek is, aminek örülhetek. Ugyebár.